|
Edzőtábor a horvát tengerparton |
|
There are no translations available. BIRKÓZÁS
A magyar diák és serdülő válogatott első alkalommal edzőtáborozhatott külföldön. Nem is akármilyen helyszínen folytak az edzések , nevezetesen a szépséges horvát tengerpart egy üdülő helye Pakostane adott otthont 9 napra Magyarország legjobb utánpótlás birkózóinak. Nagy örömünkre a 16 magyar résztvevő között ott volt a Tatabányai Sport Club többszörös diák olimpiai és magyar bajnok birkózója ÁRVAI MÁRK is. A jól sikerült táborozáson a mindennapi edzések mellett jutott idő a tengerben való lubickolásra is és a gyerekeknek életre szóló élményt jelentett az ott töltött idő. A magyar csapat mellett horvát birkózók vettek még részt az edzőtáborban és az összlétszám több mint 50 fő volt. Remélhetőleg Márk mint fizikailag mint motivációban nagyot lépett ebben a 9 napban előre.
|
|
|
Schmidt Csaba meglátogatta a fiatalokat az edzőtáborban |
|
There are no translations available. BIRKÓZÁS
A TSC Birkózó szakosztálya hagyományosan évről-évre megrendezi sportolói számára a TSC sporttelepén az edzőtábort. Az idei év kiváló körülményeket teremtett az új sportcsarnok átadásával valamint azzal a lehetőséggel, hogy fiataljaink a strand területét is látogathatták. Az edzőtábor befejeztével a szakosztály vezetőjük, aki nem mellesleg ügyvezető-alpolgármester Schmidt Csaba, Májné Forisek Erzsébet ügyvezető-elnök társaságában meglátogatta a fiatalokat és elbeszélgettek az elmúlt időszak sikereiről és a fiatalok előtt álló komoly feladatokról. Szó esett arról, hogy 2010.évben négy versenyző öt különböző világversenyen indult magyar válogatottként a TSC-t képviselve és 2010.októberében az egyesület 100 éves jubileumi rendezvénye a kadet fiú és a diák serdülő leány országos bajnokság megrendezése lesz Tatabányán, melynek fővédnöke Schmidt Csaba ügyvezető-alpolgármester, a TSC Birkózó szakosztályának elnöke. A beszélgetés végén megtekintették a birkózó gyerekek edzését majd pedig a TSC sporttelep atlétikai pályáját tekintették meg.
Képek a táborról |
|
Last Updated on Saturday, 28 August 2010 15:56 |
|
Turák Pál Veterán Világbajnoki II. helyezett lett Belgrádban |
|
There are no translations available.
BIRKÓZÁS
ISMÉT NEMZETKÖZI SIKER A TSC BIRKÓZÓ SZAKOSZTÁLYÁNÁL TURÁK PÁL EZÜSTÉRMES A VETERÁN VB-N
2010. augusztus 13.-án került megrendezésre a birkózók Veterán Világbajnoksága „B" korcsoportú (41-45 éves) versenye. A verseny helyszíne az idén Belgrád volt, annak az országnak a fővárosa, mely Tatabánya város birkózói számára kiemelt jelentőséggel bír, mivel ebben az országban az elmúlt évben is kiemelkedő sikert ért el a szakosztály fiatal sportolója Koller András, aki az Ifjúsági EB ezüstérmét hozta haza. Most a VB-n résztvevő Turák Pál a 130 kg-os súlycsoportjában ismét ezüstérmet szerzett. Ezzel az éremmel túlszárnyalta a tavalyi Veterán VB bronzérmes szereplését. Súlycsoportjában igen komoly ellenfelekkel kellett megküzdenie, akik Iránból, Törökországból, Svédországból és Oroszországból érkeztek, ahol hagyományosan igen erős a birkózó-sport. Ezen kiválóságok között tudott Turák Pali színvonalas versenyzéssel ezüstérmet szerezni, mellyel komolyan hozzájárult a magyar csapat Veterán VB - n elért V. helyezéséhez.
Ezúton is gratulálunk Pali ezüstérmes helyezéséhez és egyben megköszönjük, hogy a TSC sportolójának VB-n való szerepléséhez komoly segítséget nyújtott az SCS Stahlchmidt Cable System Magyarország Kft.
Képek a versenyről
|
|
Last Updated on Wednesday, 18 August 2010 07:11 |
|
There are no translations available. BIRKÓZÁS
Junior Világbajnokság Budapest 2010. 07.20.-25.
Hosszú idő után Magyarország rendezhetett Világbajnokságot a birkózó sportágban Budapesten a SYMA rendezvény és kiállítási csarnokban. 64 ország !!! versenyzői álltak szőnyegre a világ minden részéről , például olyan egzotikus országok is , mint Chile, Peru, Thaiföld, vagy Mongólia. Szerencsére ismét képviseltethettük a Tatabányai Sport Club színeit a V.B.-én, hisz a női 51 kg súlycsoport magyar indulója nem más , mint CSÍK Annamária volt ! Nem túl szerencsés sorsolásával a nehezebb ágra került és orosz ellenfelétől vereséget szenvedett. Mivel az orosz lány nem jutott a döntőbe , így Annamari nem tudott a vigaszági mérkőzésekre bejutni. A szervező bizottság tagja volt egy másik tatabányai birkózó is , Ungi Lajos junior válogatott kerettagunk, aki a V.B. lebonyolításban jeleskedett. |
|
Last Updated on Thursday, 29 July 2010 10:20 |
|
Kadett EB válogató verseny |
|
There are no translations available.
BIRKÓZÁS
MAJER Ferenc a Tatabányai SC. fiatal tehetsége immár egy 3 hetes válogatottal történő edzőtábort ledolgozva, nagy harcban állt a Kadett Európa bajnokságra történő kijutásra. A kadett válogatott edzője a valamikori Olimpiai bajnok Repka Attila , végül is egy hármas válogató verseny lebonyolítását irta elő a 69 kg súlycsoport címeres mezéért. Amin Majer Fecónknak a ceglédi Kottes Pállal és az Érdi Spartacus versenyzője Sárosi Jánossal kellett megmérkőznie. Sajnos nem a számunkra billent a mérleg nyelve és végül is a hármas kör mérkőzésekből a ceglédi fiú Kottes került ki győztesen és így ő indulhat a 2010. évi , boszniai Szarajevóban megrendezésre kerülő Kadett Európa bajnokságon. Azonban itt is lesz tatabányai részvevője ennek az E.B.-nek , ugyanis Repka Attila mellett a Tatabányai SC. vezetőedzője Katona Géza is válogatott edzőként lesz ott a fiatalokkal. |
|
|
|
|
<< Start < Prev 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Next > End >>
|
|
Page 1 of 13 |