Birkózás:
Szajtyijev befejezte
There are no translations available.

Visszavonul a szabadfogású birkózás élő legendája:

Buvaisar SaytievBejelentette visszavonulását a szabadfogású birkózás valaha volt egyik legeredményesebb és legnagyobb versenyzője, az orosz Buvajsza Szajtyijev........

Szajtyijev befejezte:

A 34 éves orosz sportoló többek között a motiváció hiányával magyarázta döntését, ami nem meglepő, hiszen másfél évtizedes felnőtt pályafutása során három olimpiai (1996, 2004, 2008), és hat-hat világ- és Európa-bajnoki címet szerzett.

- Nincs már igazán miért birkóznom - mondta Szajtyijev, aki Krasznojarszkban él. - A jövőben a családommal szeretnék sok időt tölteni, amire eddig nem volt lehetőségem. Nem aggódom, kiválóan meg leszek majd a civil életben is.
Buvaisar Saytiev

Szajtyijevről mindent elmond, hogy általában csak akkor nem nyerte meg az adott világversenyt, ha nem indult el rajta. Olimpián is csupán egyszer, a 2000-es sydneyi játékokon kapott ki. Utóbb bevallotta, hogy akkor lebecsülte a teljesen ismeretlen amerikai Brandon Slayt, s félvállról vette meccsüket, ezért fordulhatott elő, hogy legyőzte őt riválisa. Slay döntőbe jutott a játékokon, sőt a győztes német Alexander Leipold dopping miatti kizárása után aranyérmes lett.

Élete első felnőtt Eb-sikerét (1996), illetve utolsó vb-győzelmét (2005) Budapesten arató klasszis a legfőbb oka annak, hogy az elmúlt évtizedek legjobb magyar szabadfogású birkózója, Ritter Árpád "csak" két Eb-győzelmet szerzett - már szintén befejezett - pályafutása során. Ritter többek között a 2005-világbajnoki döntőben, illetve a 2004-es olimpia csoportkörében is Szajtyijevtől kapott ki..

Cikk másolva a karpatinfo.net -ről.

A csecsen zseni - egykori cikk a Magyar Szó online -ról

Last Updated on Monday, 29 June 2009 21:00
 

BIVIV Online

None

BIVIV


 

Tatabányai Sport Club - Birkózó Szakosztály - BIRKÓZÁS - RINGEN - WRESTLING

pagerank