Birkózás:
Majoros István befejezte
There are no translations available.

Majoros István


Most már senki nem szólhatja meg Majoros Istvánt, ha egy sörözőben látja viszont, főleg, ha a dinnyetermesztéséről elhíresült Horton a héten megnyíló Hotel Mentholban. Olimpiai bajnok birkózónk ugyanis belevágott az üzleti életbe, egyszersmind végérvényesen eldöntötte, hogy nem célozza meg a pekingi részvételt. Ahogy mondja, szépen csendben visszavonult. 




- A tamperei Eb után beszéltem az edzőjével, Tihanics Tiborral, aki azt mondta, megpróbálja rávenni, hogy még egyszer utoljára veselkedjen neki. Egyfajta érzelmi húrokat is pengetve azzal, hogy a második kvalifikációs tornát Újvidéken rendezik, és négy éve ugyanott szerezte meg a kvótát. Azt pedig tudjuk, hogy mi történt Athénban, hogy nyerte meg az olimpiát. Szóval, miként döntött?
MAGYAR NEMZET
- Tartottam azt, amit az év elején elhatároztam magamban. Abbahagytam a birkózást, és innen már nincs visszaút.
MAJOROS ISTVÁN
- Decemberben még ott volt a válogatott edzésein.
MAGYAR NEMZET
- Akkor még úgy gondoltam, hogy megpróbálok kijutni az olímpiára. Ám a vállam miatt ez nem sikerülhet. Beszakadt benne egy ízület, megműtetni azonban nem akarom. A hétköznapi élethez tökéletes, bármikor felemelek egy kiló krumplit, de birkózni már nem lehet vele. És egyébként is fáj már minden porcikám. Felettem sem múlt el az idő nyomtalanul, mégiscsak harmincnégy éves vagyok. Ráadásul az alacsonyabb súlycsoportban hamarabb elhasználódnak az emberek, itt jóval gyötrelmesebb a fogyasztás. Ha bírnám, csinálnám, még a londoni olimpián is indulnék, mert nekem a birkózás az életem. De be kell látnom, hogy már nem megy. Itt van a kislányom, Annácska, aki május 25-én kétéves lesz, és nem akarom, hogy rokkantnak lássa az apját.
MAJOROS ISTVÁN
- Kortársa, a kalandos pályát befutott, örmény, majd bolgár színekben is olimpiai bajnok Nazarjan, akit a 2000-es moszkvai Eb döntőjében megvert, a tamperei Eb-n visszatért, és meg is szerezte a pekingi kvótát. Mit szól hozzá?
MAGYAR NEMZET
- Azt, hogy az évek során ő valószínűleg nem használódott úgy el, mint én.
MAJOROS ISTVÁN
- A visszavonulása mindenesetre nem kapott nagy nyilvánosságot, és az is elgondolkodtatott, hogy a Magyar Birkózószövetségben is csak egy régi telefonszámát ismerték. Mintha egyszerűen elfeledkeztek volna önről. Tisztában vannak azzal egyáltalán, hogy végérvényesen lelépett a szőnyegről?
MAGYAR NEMZET
- Meg kell hogy védjem a szövetséget. Nem tudták, mi lesz ve¬lem, és nem akarták helyettem ki mondani, hogy befejeztem. Nem szeretnék nagyképűnek látszani, de nekem már nem parancsolhattak úgy, mint másoknak. Ha az ember elér bizonyos eredményt, akkor már békén hagyják, és engem sem noszogattak, hogy, na, akkor mi lesz?
MAJOROS ISTVÁN
- Most akkor pedig majd nagyon megrázzák a kezét, és kap egy hatalmas serleget.
MAGYAR NEMZET
- Isten őrizz! Nekem nem kell semmilyen felhajtás, ez nem az én világom. Van, akinek ez imponál, de engem már az is zavar, hogy ha beülök valahova egy kávéra, és ott megbámulnak az emberek. Én egy egyszerű gyerek vagyok. Néztem Kovács Ágit, aki összetrombitált egy sajtó tájékoztatót, és hagyta, hogy teljesen szétcincálják. Úgy voltam vele, én biztosan nem verem nagy dobra, hogy befejeztem a birkózást. Ha az olimpia előtt valaki megkeres, majd mondom, hogy már régen abbahagytam, és akkor ez már úgyse lesz nagy történet.
MAJOROS ISTVÁN
- Ha a serleget nem is de jövőre már kapja az olimpiai bajnokokat megillető járadékot.
MAGYAR NEMZET
- Majd csak 2010-ben. Igaz, hogy jövő júliusban betöltöm a harmincötöt, ám a fél évet még kivárja az állam, nehogy túl sokat kelljan fizetnie. Szóval, majd csak 2010 januárjától kapom a járadékot! Biztos jól fog jönni, de most szerencsére nem vagyok rászorulva, lekopogom. Egy volt katonatársammal a hét közepén nyitjuk meg a Hotel Menthol sörözőt Horton. Hatvantól hat kilométerre. Igaz, a megnyitón éppen nem leszek ott, mert kedden reggel elutazom Oslóba. Az élettársam artista, most Norvégiában turnézik, és kimegyek hozzá.
MAJOROS ISTVÁN
-Ez világos. De hogy került Hortra?
MAGYAR NEMZET
- Az üzlettársam ott lakik. De én is sűrűn lejárok, mostanában szinte minden másnap. Vidéken egyébként szerintem könnyebb vállalkozásba fogni.
MAJOROS ISTVÁN
- És mi marad a birkózsásból?
MAGYAR NEMZET
- A hazai versenyekre elmegyek, és természetesen az olimpiát is nézem majd a tévében. A tamperei Eb történéseit is figyelemmel kísértem. Nagyon örültem Bácsi Peti győzelmének, kívánom, hogy a lendülete tartson ki az olimpiáig. Ha ott is tudna nyerni, az világszám lenne. És ott van még a kis Lőrincz (Lőrincz Tamás - a szerk.), ő is ügyes gyerek, no meg Módos Peti is, aki most bronzérmes lett, ez is nagy eredmény. Örülök, hogy megy a szekér nélkülem is.
MAJOROS ISTVÁN

Fábik Tibor, Magyar Nemzet 2008 – 04-15

Cikk másolva a birkozoliga.hu -ról

Last Updated on Wednesday, 17 June 2009 22:28
 

BIVIV Online

None

Online felhasználók

We have 7 guests online

BIVIV


 

Tatabányai Sport Club - Birkózó Szakosztály - BIRKÓZÁS - RINGEN - WRESTLING

pagerank